Épp most szálltam le a telefonról. És jó nehéz elkezdeni valamit, amikor annyi minden halmozódott most fel bennem.
Picurt már régebbóta ismerem, csak mostanában kezdett foglalkoztatni bennünket a blog téma. Én egyszer már elkezdtem egyet, amíg külföldre utazott egy hónapra (tyjűűűha), de aztán ahogy véget ért a kényszerű különválás, abba is maradt a dolog.
Az ötlet, hogy blogot vezessünk, amikor nem tudunk este találkozni, most pattant ki a fejünkből. Tulajdonképpen egész jó ötlet. Úgy beszéltük meg, hogy mindenki előbb saját maga ír, és csak aztán kukkant bele a másikéba. Így lehet tudni, hogy a másik hogy érez, mit látot a maga szemszögéből.

No nem mintha olyan sok titkolnivalónk lenne egymás előtt. Sőt, mindenféle problémát meg tudunk beszélni egymással. Mindenfélét. És ez jó.
Épp tegnap, az ágyban fekve beszélgettünk, akkor említette, hogy azért mondogatják az emberek, hogy olyanok vagyunk, mint a galambok, mert ők egy életre választanak párt. Pontosabban nem csalják meg/hagyják ott a másikat. Érdekes, ezt eddig nem is tudtam.
Picurról még azt kell tudni, hogy isteni szép az arca, mikor reggel mellettem ébred, és rámmosolyog. Meg hogy eszes lány. Meg olyan normális. Nem hisztizik, nem sértődékeny.

Egyelőre ennyi. A többi majd úgyis kiderül ebből a blogból. Feltéve, hogy nem ununk rá az írásra, mert azért mégiscsak emailben vagy mobilon tartjuk a kapcsolatot, ha már nem találkozunk.

PS:
Sokat gondolkodtam, hogy magyar vagy angol legyen-e a nyelvezet; végül a magyar mellett döntöttem, but I may decide to use english now and then. Hope it's OK.