Nagyon szuper hétvégét csaptunk! Kezdtük azzal, hogy miután szóbakerült, hogy Picur nem igazán szereti a blogger.com legjobbnak ítélt template-jét sem, nekiálltunk átszerkeszteni. Kiválasztotta, hogy formailag melyik tetszik neki a legjobban, aztán némi pepecselés után szépen átszínezte. Mindezt minimális segedelemmel. Aranyos volt, annyira belemelegedett, hogy alig bírt leállni. Most viszont tök szép, mélybordó alapú lett. Mint az igazi, mély szerelem.

Aztán szombaton elmentünk a World Press Photo-kiállításra. Igazán profi képek, ráadásul a hátter-történetet is kiírták. Volt néhány nagyon szép alkotás, de a többség inkább a borzalmakról szólt (elvégre mégiscsak újság-fótó kiállítás). Elég szomorú, hogy a díjazott képek fele erőszakról és annak következményeiről szólt, a maradék kép több, mint fele pedig "csak" nyomorúságról és halálról. Ezek után kész felüdülés volt még az a képsorozat is, ami 4 európai nagyváros metró-aluljáróiról szólt.

A sokkoló hangulatot valamelyest oldotta a galérián látható panasonic lumix fotókiállítás, amin normális, emberi képek voltak. Mindazonáltal a hétvégi hangulatra rányomta a bélyegét a kiállítás. Amin az se segített, hogy amíg Picur a kétbetűs helység műremekeiben gyönyörködött, addig én az indián-kiállítást böngészgettem. Az is érdekes volt. Ráadásul láttunk egy eredeti, 1899-ből származó székely fakaput. Jó dolog látni, hogy egy rég elporladt, anno jóreményű székely párocska keze munkája nyomot hagy. Talán én is ilyen leszek, nem csak egy bithalom valami idióta minisztérium szerverén.

Picur valószínűleg furán érezte magát, de ilyen hangulatban megerősödött bennem a féltés, a védeni akarás. Nagyon durva dolgok történnek ebben a világban, és ilyenkor jön elő bennem, hogy minden vele töltött perc egy ajándék, és bármit megtennék, hogy így is maradjon.
Remélem, sose kell majd!

Na, elég a savanyúságból.
Tegnap este Picur főzött nekem gulyáslevest. Imádom! Mind a kettőt. :)
Ő 3 tányérral evett, én 4-5 körül, nem emlékszem, a lényeg, hogy befaltuk az egész fazekat.
Aztán megnéztük a good girl című filmet, jennifer anistonnal a főszerepben. Fura egy film volt. A lényege az, hogy attól, hogy valami szarul megy, még mehetne sokkal szarabbul is. A másik meg az, hogy válassz jól, és sosem fogsz azon filózni, hogy mennyi jobbnak tűnő alternatíva van/volt. A harmadik meg az, hogy ha valami szarnak tűnik, akkor mielőtt vakon vagdalkozni kezdesz, gondolkodj el azon, hogy hogyan lehetne jobb, mert fikázni, szarul lenni könnyű -és együgyű- megoldás.

Picurt féltem. Néha olyan arcot vág, hogy ez a kiscica jut eszembe róla:


Szegény rosszul aludt most hétvégén, bár én se voltam kifejezetten üde. De reggel jólesik rámászni és az arcát nézni - a mosolya feledtet mindent. Olyankor csak az létezik számomra. A haja ilyenkor szétterül a párnán, és egy angyali glóriát kölcsönöz az egész lényének. Az a felhőtlen mosoly az igazi szívderítő látvány. Ilyenkor érzem, hogy jó dolog örömet okozni.