Ma reggel Picur mellett ébredtem az óra nyivákolására. Picur persze aludt tovább, én is szívesen, de megbeszéltük a találkát a konzulenssel, és az bizony nem piskóta, hogy tejbe aprítsam. Vagy mi, késő van már. :)
Mókás ürge ez a konzulens. Miután kibeszéltük a diploma-dolgokat, maradt még egy kis ideje, úgyhogy nekiálltunk a netes gyilkolászós játékokat kivesézni. Ő Joint Operation-nel nyomul, én meg úgy vagyok vele, hogy túl öreg vagyok már újabb játékkal játszani, maradok a jó öreg csénél. De az is lehet, hogy se kedvem, se energiám újabb játék bugjait kitapasztalni.

Ezután tettem egy jó kis kört a tanszéki adminisztrációk labirintusában, holmi záróvizsga-tárgyak után érdeklődve. Eredménye, hogy kicsit okosabb lettem. De mivel január első hetében lesz a 2 záróvizsga, a szünet bizony tanulással fognak telni. Szegény Picur. Vagy inkább szegény én. :)
Az a fura, hogy jól is esik kicsit tanulni. Elvégre sokáig ez töltötte ki az életem, és szó, mi szó, hiányzik az új tudás. Fura, sose hittem volna, hogy így lesz.

Miután hazaértem, persze PONT nem maradt időnk semmi lényegesre. Azért így is jót beszélgettünk. Aztán elment állásinterjúra, én meg úgy döntöttem, hogy ma már úgyse csinálnék semmi relevánsat, csak pihennék, arra meg őt szemeltem ki, mint szabadidős tevékenység. Így inkább elkísértem Buda egy eddig számomra ismeretlen vidékére. Ráadásul mivel gyalog sétáltam vissza a mammutig, jól be is tudtam illeszteni a fejemben levő budapest-térképbe.

A mammutban találkoztunk (WC-pumpát persze nem találtam; miért is lenne egy plázában. Viszont volt 3.6-os tej a capuccinóhoz), aztán valami fantasztikus esténk volt. Először ismét megmutatta, hogy lehet még fokozni az ágyakrobatikus képességeit :)), aztán vettünk képkereteket és képszögnek becézett pillanatragasztós rajzszöget á'la Barkács, majd az 5 db A4-es kép közül hármat kitűztünk a falra: A Picur művészeti megnyilvánulásainak csúcsát képező westminster abbey, little garden-t, valamint nekem 2 véletlenül jól elkattintott képemet a green park-ról és a parlament & big ben éjszakai látképéről. Ezel túl a legfontosabb: szert tettem egy fekete keretre, ami az erősítő tetején kelleti magát, és Picur londoni pub-os képe van benne. Ez mindig a szemem előtt van, nekem nagyon tetszik. Úgy néz ki rajta, mint arisztotelész félrészegen a világ dolgain merengve. :)

Az előbb már megpusziltam a homlokát, aztán rájöttem, hogy ez annyira nem lesz menő, mert naponta törölgethetem a retket róla. :)

Kicsit érdekesen alakult az elköszönés. Este haza akart menni (amúgy is ez a hagyomány), de ha marasztalom, maradt volna. De egyelőre még nem engedhetem el magam, siker ide vagy oda, ez még nem a vége.
Úgy kellett rábeszélni magunkat, hogy külön aludjunk. Olyan jó érzés, hogy ennyire szeretjük egymást. Nagyon szerencsés vagyok vele. Egészen életem részéve vált a kicsike. Mindenben egyetértünk, de legalábbis meg tudjuk győzni a másikat. Pedig már idestova a kilencedik hónapba léptünk. Valami azt súgja, hogy sok összezördülésünk nem is igen lesz.
Egyébként nem is baj, hogy nem szállunk nagyon egymásra. Így egyrészt marad idő a barátokra (ami nagyon fontos), és marad idő magunkra is. Elvégre nem lehet mindent együtt csinálni. Nem is baj, ha így szokjuk meg egymást.
Ettől függetlenül jó dolog néha kirúgni a hámból, és egy munkanap kellős közepén a városban ténferegni vagy lepedőt gyűrni vele. :)

Tegnap megnéztük a four weddings and a funeral című filmet. Maga a film szerintem annyira nem volt nagy szám, legalábbis nem annyira, mint a kritikák alapján vártam. Bár azt is írták ugyanott, hogy többször érdemes megnézni, hogy teljesen tisztán lásson az ember mindent.
Utána Picurt beszámoltattam a pasijairól. Úgymint, jellemezze egy szóban őket. Amikor elakadt, mert találta a legjellegzetesebb jelzőt valakire, bátorítgattam, hogy mondja, ami először eszébe jut róla. Érdekes volt hallgatni. Pláne, mikor elértünk a tizedikhez. "A legjobb", mondta. Tudtam, ki az. :)
Én nem tudok ennyi lányról beszámolni, pedig elvileg többnek kellene lennie. De örülök, hogy neki ennyi pasi megvolt. Ez azt jelenti, hogy kiélte már magát, többé-kevésbé legalábbis.
Mindkettőnknek nagyon jót tett, hogy elég későn veszítettük el, így volt ideje az embernek csalódni, őrülten szerelmesnek lenni, és gondolkodni. Ez nagyon fontos. Azt hiszem, kevesebb lennék ma, ha anno kati lefekszik velem. Vagy ha végigzúztam volna a középiskola összes nőjén. És az az érdekes, hogy ő is így érez.
Mint a galambok...