Hát ez is megvolt. Első közös karácsonyunk. Kaptam Picurtól egy kulcstartót, rajta "Picúrtól örök szerelemmel" felirattal. Szép csillogó, néha előveszem az utcán sétálva, mikor nincs velem, és elnézegetem a kellemes ovális alakját, gyöngybetűit, felidézem a szép emlékeket. Találó ajándék.

Kaptam még egy sálat is. Pont, amilyet szerettem volna. Puha, meleg, férfias sál. Jó, persze, nagyigényű vagyok, de sikerült kielégíteni.
Persze karácsony óta nem volt hideg. Ma reggel mindenesetre felvettem, jó meleget adott. Jólesett így sétálni egyet, miután Picurt felraktam a villamosra.

Picur miatt aggódom. Nagyon. Jól kitolnak vele a munkahelyén, még szilveszterkor is dolgoztatni akarja a hülye főnöke. Ez csak a kisebbik baj, egyszer túléli az ember.
Nagyobbik gond, hogy nagyon maga alatt van, önértékelési zavarokkal küzd. Mivel mindkét eddigi munkahelyén rendrakási munkákat bíztak rá, ezért úgy érzi, hogy nem is ér semmit, és nem is lesz jobb munkahelye sosem.
Próbáltam a lelkére hatni, de nem sikerült. Nagyon mélyen beleégett a lelkébe, hogy értéktelen. Valószínűleg még kiskorában. Azt hiszem, a mostani kudarcok hozták elő belőle ezt a mély, megsemmisíthetetlen pesszimizmust.
Újévig nem is hiszem, hogy sikerülne jobbkedvre derítenem. Pedig nagyon szeretném. A boldog, mosolygós kiscicákat szeretem.

Én szerencsére jókedvű vagyok. Megírtam a diplomámat, készülök a záróvizsgákra. Valamelyest kipihentem a karácsony és a diploma-írás okozta sokkot, úgyhogy készen állok az egyetlen kis cicámat felvidítani.
Csak ne essen semmi baja! Nagyon féltem!