Szar a hangulatom.
Tegnap tok szepen haladtam az editorral, elkeszultem mindennel, mindenki happy volt. 5 korul szepen elmosogattam, osszehajtogattam a ruhakat, nagy gonddal feltekertem picur fásliját, és boldogan vártam, hogy megjöjjön, és egy kellemes estét töltsünk együtt: ő főzőcskézzen, én meg addig kikapcsolódásképpen játszok egyet.

Hát nem így lett.
Feszült volt, ideges, teljesen rosszkedvű. Nem szabadott volna engednem, hogy így nekiálljon egy 3 órás főzés projektnek. Le kellett volna ültetnem, és max. pár napig hideget eszünk, leszarom. Inkább élek kenyéren és vízen, de otthon, este a barátnőm legyen boldog, jókedvű és aranyos.

Nem tudom, mi legyen. Nagyon kiábrándító, mikor ilyen látványosan összetörnek a tervek, az optimista, jókedvű, szépreményű estét egy sötét, kiábrándító és teljesen depis váltja fel.
Rengeteg minden van, amiben nem vagyok biztos. Bedugom a lábam a medvecsapdába, és még azt sem tudom, milyen. Rengeteg kétségem van házasság és társai irányába, nem kell rá még pár lapáttal.

Picur nagyon jó ember, jó nő, és szeretem is, de a tegnapi oldalát nem vagyok képes sokáig elviselni. Ez valamelyest az én hibám is, mert ha ő ideges, feszült, bevágja a durcát, akkor nem tudok ellazulni. Anélkül meg semmi sem az igazi. Pedig meg KELL tanulnom, mert ez elég elterjedt szokás az emberek között. Tudni kell néha letojni a másikat. Még ha imádom és szeretem, akkor is.

Erről mindig az anyukája jut eszembe. Anno, a kórházban tiszta keményen bánt vele, és engem is figyelmeztetett, hogy nem szabad hagyni, hogy kényeskedjen. Igen, azt hiszem, igaza volt. És ő már képes erre. Nekem is gyakorolnom kellene, de a szívem sajdul bele, amikor úgy érzem, hogy úgy érzi, hogy nem törődöm vele.
Pedig a gyerekek még ilyenebbek lesznek. Minél előbb megtanulom, annál jobb.

Persze picurnak is volt oka, hogy rosszkedvű legyen. Munkahelyén elég köcsögök, fáj és sajog a lába, kimaradt neki a tavasz eleje, jönnek a piros betűk, aztán mikor hazajön, még egy 3 órás kemény munka vár rá. Más kérdés, hogy ez utóbbit maga választotta, én egy mukkot nem szóltam volna, ha megkér, hogy süssek egy kis rántottát kettőnknek, és kész.

Utazni még nemtom, hogy hova megyünk. Elég nehéz is bármi ilyesmin törni a fejem, amikor még semmi pénz nem állt a házhoz. Márpedig ketten elszórnánk egy igényes notebookra/profi fényképezőgépre való pénzt. És ezt nulla bevétel mellett, hát nem. Pláne, hogy most voltunk prágában.
Az is igaz viszont, hogy ha bejön a dolog, akkor mehetünk, és akkor -jobb kedvvel- ki is találnék én is dolgokat. De nem tudok úgy tervezgetni, hogy közben csilingel a fejemben a vészcsengő.
Meg persze a mostani, manuálisan levert hangulatom se segít.

Remélem, picur szép lassan jobban lesz. Nem tudom, mennyi ideig tudom még ezt elviselni. :(